Vannak időszakok, napok, hetek, hónapok, amikor az ember egyszerűen lassításra vagy megállásra kényszerül ilyen, olyan okokból. Most velem is ez történt az előző héten, mert betegség söpört végig a családon és legjobban rajtam... Persze, ebbe az ember beletörődik, hiszen a betegséget ki kell pihenni ( amit ugye 2 kicsi gyerkőc mellett szépen ki is lehet :) ), de az az érzés, amikor tele vagy ötlettel, érkeznek az új alapanyagok és egyszerűen nincs energiád, sem időd alkotni ( hiszen a többieket is ápolni kell).... Az nagyon kiborító tud lenni. Legalábbis számomra. Nem bírom, ha egy helyben áll valami. Nagyon nehezen viselem azt, amikor a napok, hetek csak abból állnak, hogy rohanok az egyik gyerekhez, majd a másikhoz, közben  Férjem próbál minél többet segíteni, de mivel ő is beteg (vagy ha nem, akkor fáradt), így az ő ereje is vêges; sírás, hiszti, dackorszak, fogzás, köhögés, nátha, minden egyszerre és csak azt veszed észre, hogy már este 10 óra van és már 2 órája szenvedsz azon, hogy aludjanak a gyerekek.... Majd elalszik mindenki... Milyen jó lenne összebújni, romantikázni, filmezni, beszélgetni vagy alkotni kicsit elalvásig.  És egyszer csak azt veszed észre, hogy éjfél van, felsírt a Kicsi és az előbb felsoroltak közül nem valósítottál meg semmit... mert elaludtál, de természetesen azêrt annyit nem, hogy kipihent is légy, csak kaptál valami kis ízelítőt az alvás "gyorsan, sokat" verziójából.

De valamire jó volt azért az elmúlt hét is, hiszen fejben nagyon sok dolgot kigondoltam, amit már tegnap este újult erővel sorra el is kezdtem megvalósítani. Ebből mutatok is most egy kis részletet. A shabby chic stílusjegyei lesznek kicsit Ginásítva ezekben az ékszerekben ;) nemsokára nagyban is mutatom majd mi is lesz ezekből pontosan ;) 

 

 

Illetve elkezdtem karácsonyra a díszítési ötleteket összegyűjteni és már ma el is megyek nehány alapanyagot beszerezni, ugyanis ha most nem kezdek neki, akkor karácsonyra nem lesz belőle semmi :)  Ha szeretnétek, nagyon szívesen megosztom veletek az ötleteket és az előkészületeket is, hátha, ti is kipróbáljátok  ;) írjátok meg kommentben, ha szívesen látnátok ilyet a blogban 

Megosztás a facebookon

Úgy döntöttem, hogy nem árulok tovább zsákbamacskát és elárulom végre a leendő vállalkozásom témáját, tárgyát. 

Akik ismernek már, azok számára bizonyára nem lesz meglepő, hiszen továbbra is a gyöngyökkel fogok foglalkozni, de már csak egy technikát alkalmazva. Ez pedig nem más, mint a sujtás. 

 Engedjetek meg egy rövid ismertetőt erről a technikáról:

Néhány századdal ezelőtt egyenruhák, alkalmi ruhák (atilla, bocskai) díszítésére használták ezt a lapos, szőtt zsinórt, ma lenyűgözően elegáns ékszereket készítenek belőle.

Maga a sujtászsinór egy 3-4 mm széles, lapos, eredetileg nyergen vert zsinórfajta. Könnyen hajlítható, hurkolható és fonható, ezért bonyolult rajzolatú mintákat tudtak felvarrni vele az akkori viseletekre.

A sujtásékszer technika lényege pedig az, hogy egy nagyobb követ a középpontba helyezve több sujtászsinórral veszik körbe, amit apró öltésekkel rögzítenek a kő köré. Ezután a zsinórt fantázia szerint lehet továbbvezetni, kanyarintani, miközben további kisebb-nagyobb gyöngyöt varrnak a szálak közé. A kész ékszert pedig egy filc darabra rögzítik, ez képezi a hátulját a kollekciónak. Aprólékos, nagy odafigyelést és kreativitást igénylő munkáról van szó, de az eredmény egy roppant látványos, már-már lenyűgözően szép ékszer.

 

Rengeteg tervem és ötletem van, ami csak a megvalósításra vár :) Nagy szerencsémnek érzem, hogy a piacon, legalábbis az itthoni piacon még viszonylag kevés ilyen technikával készült ékszer található, így bőven akadnak kiaknázatlan területek. 

Itt, a blogomban folyamatosan nyomon tudjátok majd követni,milyen új ékszerek készülnek, épp milyen projekten dolgozom, de emellett szeretnék veletek mindig valamilyen hasznos történetet megosztani, amivel segíthetlek titeket, amivel erőt adhatok nektek, hogy megvalósítsátok az álmaitokat :) 

Lássunk akkor rögtön három oldalt is, ahol az ékszereimet megnézhetitek, illetve megvehetitek vagy megrendelhetitek:

http://www.meska.hu/Shop/index/10052

https://www.facebook.com/KezmuvesKincsek?ref=hl

http://www.otletekboltja.hu/alkotok/GinaArt_Soutache_Design

 

 

 

 

 

Megosztás a facebookon

Egy kedves ismerősöm ajánlott a minap egy Facebook oldalt, mely a MOMents365 névre hallgat. Vállalkozó anyukákról szól, illetve arról, ki hogyan éli mindennapjait és épîti vállalkozását babucija mellett. 

Itt találtam egy irományt, mely szerintem nagyon jól összefoglalja a dolgokat ;)

fogadjátok szeretettel 

http://megoldasmost.hu/biznisz-baba/

 

 

 

Megosztás a facebookon

Ebben a fejezetben szeretném kicsit összegezni az előző bejegyzésben leírtakat. 

Amikor sorra jöttek a nehézségek már a nyaralás megkezdése előtt, rengetegszer elbizonytalanodtunk, vajon tényleg útra kell-e indulnunk vagy valamiért az akarja a jó Isten, hogy inkább itthon maradjunk. Rengeteg érzés kavargott bennem, vajon helyesen cselekszünk-e. 

A jelek sorra jöttek, de honnan tudhatjuk, épp mit jelentenek? A két legfőbb érzés, ami harcot vívott bennem, az pont ezeknek a jeleknek az értelmezése volt. Vajon most tényleg itthon kellene maradnunk vagy egyszerűen csak próbára tesz minket Isten, hogy mennyire is akarjuk ezt a nyaralást. Utólag már tudom, hogy próbatétel volt, hiszen felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk. De ezt előre honnan lehet tudni? Akár rosszul is elsülhetett volna... 

Az életem minden területén azt vallom, hogy a jelekre, amik velünk szembe jönnek, figyeljünk, hiszen ezeket segítségként küldi nekünk az univerzum vagy a jó Isten, ki miben hisz, és ha kell, korrigáljunk, változtassunk jelenlegi életünkön, életcélunkon, induljunk másik irányba az úton, amelyen épp haladunk. 

Ebből a történetből legnagyobb tanulságként azt szűrtem le,hogy ha van egy álmod, egy célod, azt próbáld minden erőddel elérni és ha a sors próbára tesz, hát álld ki azt, oldd meg a problémát, lépj túl rajta, ne ragadj benne! DE!! Tedd ezt mindaddig, amíg úgy érzed, ezek a plusz erőfeszítések még beleférnek az életedbe! Mindaddig, amíg a legbelső éned, a szíved legmélye helyesnek érzi, amit teszel! A szív mindig megmondja az igazat. Amit az ész dönt el, az az esetek többségében már a környezet, a társadalmi normák és klisék által befolyásolt döntés. A szív viszont tiszta, és megsúgja mire vágysz igazán. Klisé és elvárásmentes. Merjük hát felvállalni magunkat, azt ami az álmunk és ne érdekeljen, ki mit szól hozzá. Nem fog mindenkinek tetszeni, amit teszel vagy amit épp nem. Na és! Nem is kell mindenkinek megfelelni! Akinek fontos vagy és aki szeret, még ha nem is ért egyet az elveiddel, a döntéseiddel, ha látja, hogy boldog vagy, akkor ő is megbékél majd és veled együtt fog örülni a sikereidnek. Ne élj mások által elvárt és diktált életet! Éld a sajátodat, úgy, ahogyan Te szeretnéd! 

Miközben ezt a bejegyzést írom, a nagyobbik fiam bölcsiben van, a kisebbik pedig édesdeden szundikál...mindeközben a lakótelep iskoláinak összes diákja itt megy el a házunk előtt .. Az ablak alatt... Szerencsére Marci mélyen alszik, én pedig nem hagyom magam kizökkenteni, mert a szívem mélyén tudom, hogy amit csinálok, be fog érni és végre olyan munkám lehet majd a gyerekek mellett, amiről sosem mertem álmodni. EDDIG!!! :) 

Tegyetek hát ti is így :) Merjetek a szívetekre hallgatni és aszerint cselekedni! Figyeljetek a jelekre, melyek sorra kísérik életünket és próbáljátok szívetek szerint értelmezni azokat :)

Megosztás a facebookon

Motiváció mindig kell! Az élet minden szakaszában, minden területére, mindenkinek, folyamatosan. Így működünk, mi emberek. Ha nincs cél vagy motiváció, feleslegesnek érezzük magunkat, depresszióba zuhanhatunk. 

De mi motiválhat minket? 

Mivel nem vagyunk egyformák, ezért úgy gondolom, mindenkit más. Saját magunkak kell meghatározni céljainkat és azt is, mi az ami inspirálni tud akkor is, amikor lelki válságban vagyunk, mert semmi sem olyan egyszerű, mint amilyennek az elején gondoltuk. 

Engedjétek meg, hogy leírjam a saját motivációs történetem: 

 Még mielőtt  a gyerekek megszülettek minden nyáron Horvátországban töltöttünk pár napot, egy hetet pihenés gyanánt. Aztán, ahogy megszületett első gyermekünk, elmaradt ez a kikapcsoló, minden évben alig várt tengerparti muri. Hozzáteszem, legfőbb oka ennek az anyagi helyzetünk volt. 

Idén nagyon szerettünk volna 3 év után újra eljutni a tengerre és a férjem szülinapi ajándékom gyanánt ki is találta, hogy meglep egy 4napos nyaralás megszervezésével Rovinjba. 

Már megvolt minden. Nagy volt az öröm, hogy meglephet engem. Aztán időközben elromlott az autó legkondija... "Sebaj", gondoltuk, enélkül még megy az autó, bár a 40fokos hőségben 2 gyerekkel ez nem túl kellemes történet, de úgyis éjjel utaznának, így a meleg időszakot el tudjuk kerülni. 

Eljött a szülinapom.  Majd kiugrottam a bőrömből, annyira boldog voltam, hogy ismét mehetünk nyaralni.

Elérkeztünk az utazás napjához. Reggel még egy gyors átnézésen volt az autó, hogy minden rendben legyen vele az úton. És itt jött a második megoldásra váró feladatunk: elromlott a váltó... Azt mondták, ilyen hosszú útra ne induljunk el... Összetrörtünk... És az álmunk is. Minden bepakolva, elkészítve... Esténként erről beszélgettünk, milyen jó lesz, hogy várjuk már. Megtorpantunk, hisz a jelek csak jöttek és jöttek, hogy nem kellene nekünk elindulni. 

Aztán jött az ötlet: nem áll meg  világ! Menjünk bérautóval. Ha igazán akarjuk, meg tudjuk csinálni. Ez a nyaralás nekünk kell és kész! És láss csodát, lett is autónk és még csak bérelni sem kellett, mert egy rokonunktól kölcsön kaptuk. Zárójelben pedig megjegyezném, hogy egy olyan autót, amiben még a légkondi is jó volt :) 

Halnali kettőkor szerettünk volna elindulni, de elaludtunk, kisebbik gyermekünk, Marci, nagyon nehezen aludt el a nagy melegben este, így csak négykor tudtunk útra kelni. (A későbbi történésekhez ez az időpont még fontos lesz). 

Reggel 7 körül értünk a határra, ahol a kedvesen mosolygó határőr hölgyek igen komor arcra váltottak, amikoris kiderült, hogy gyermekeinknek nincs fényképes igazolványa... Így visszafordítottak minket a határról. Igen... Ezt benéztük. Sok mindenre gondoltunk, de erre nem... Szégyen ránk nézve, de mit tudunk csinálni... Megint összetörtünk picit. Ilyen nem lehet, ez nem történhet meg- gondoltuk. Aztán gyorsan, jó csapatjátékosok módjára összeszedtük magunkat és elhatároztuk, hogy csak azért is kijutunk. 

Kaptunk még egy infót a határon, hogy Letenyén az okmányirodában megcsinálják gyorsan a személyit, csak a születési anyakönyvi kivonat kell hozzá. Én ekkor már hahotázva nevettem kínomban, hogy persze, szuper és melyik zsebemből vegyem elő a kivonatokat? :)  Aztán megszereztük azokat is Férjem munkahelye által PDF formában. 

Mire az okmányirodába értünk, már nem kellett sokat várni a nyitáshoz ( milyen szerencse, hogy késve indultunk el) és kb másfél óra alatt meg is voltak az okmányok és kb fél perc alatt a határon is átjutottunk. Gondoltuk, innen már sima ügy lesz. 

Már Rijekánál jártunk, amikor is le kellett volna jönni a pályáról, de a GPS rossz helyre vitt minket, így lett egy bő fél órás csúszásunk, ami csak azért volt fontos, mert így egy nagyjából 6-7 óra helyett mi majdnem 11 órát utaztunk a két kicsi gyermekkel, akik az utolsó 2 órát már sehogysem bírták: idegtépő visítás sztereóban. Még ma is csodálom a Férjemet, hogyan tudott olyan hangzavarban vezetni. 

 Aztán szerencsésen megérkeztünk hála Istennek Rovinjba és egy csodálatos, rég várt nyaralás részesei lehettünk még így is, hogy két picurival mentünk ( pedig azt is mondták sokan, hogy így nem fogjuk élvezni egyáltalán). 

Nos, ez a történet lett azóta az én húzóerőm, amikor úgy érzem, könnyebb lenne feladni. A következő bejegyzésben összegzem ennek a történetnek a tanulságait, viszont addig is írjátok meg nekem kommentben, hogy nektek milyen motivációs történetetek van. Mi az, ami mozgat titeket? Mi az ami segít nem feladni az álmaitokat? Kíváncsian várom ;) 

Megosztás a facebookon

Nagyon sokáig gondolkodtam azon, miről írhatnék a blogban, ami mindenkit érdekel... Aztán rájöttem, olyan téma nem létezik, igy eldöntöttem, hogy nem akarok mindenkinek tetszeni, a megfelelő célközönség úgyis rám fog találni :) 

Dióhéjban rólam: 

egy két gyerekes, harmonikus házasságban élő, fiatal anyuka vagyok, akiben már nagyon tombol a tettre készség saját vállalkozása megalapítása iránt. 

Általános iskolás korom óta gyöngyöt fűzök és már sok-sok éve nagy álmom, hogy nők, férfiak és gyerekek viseletének értékes kiegészítőjei legyenek alkotásaim. 

Régebben már próbálkoztam az online piacra betörni.. Sikertelenül. Mára már kirajzolódott sikertelenségem mivolta is, ami csupán egyetlen szóban, azonban számos jelentésben, háttér munkában rejlik: MARKETING ( illetve esetemben természetesen ennek a hiánya). De mára szerencsére már azt is tudom, hogy a marketing sokkal többet jelent a folyamatos reklámozásnál. Annál sokkal mélyebbről gyökerezik... Egy vállalkozás az igények felmérése nélkül, a részletes tervezés és összpontosított munka hiányában még csak el sem kezdhető ( abban az estben, ha valaki jól működő vállalkozást szeretne, természetesen ). 

két gyermekem mellett jelen pillanatban vajmi kevés szabadidővel rendelkezem, de úgy gondolom, ha valakinek van egy álma, amit szeretne elérni, akkor mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy el is érje azt. Nem tudok órák hosszat blogot irni, üzleti tervet kidolgozni, fűzni pedig végképp nem. De folyamatosan minden nap gondolkodom, mit, hogyan csinalhatnék és amikor akad egy kis szabad időm, mint most, vagy egy blogbejegyzést írok vagy fűzök kicsit. Elfogadom, hogy most ennyi megy. Ez is valami. Már ezzel is sokkal többet tettem a karrieremért, mint eddig. Most anya vagyok főállásban , de döntöttem a karriert illetően is és tudom, mit akarok. És szép lassan, átgondolva, precízen, nem kapkodva mindent meg is valósítok. 

Sokan szerintem ott rontják el, hogy nagy sikereket akarnak elérni nagyon rövid időn belül. Ez lehet, össze is jön, viszont a gyorsaság korántsem biztos, hogy tartósságot is eredményez. Márpedig én tartós sikert szeretnék, mert komoly céljaim vannak a vállalkozásommal: megvalósítani egy álmom, önmagam... De talán nem is ezt tartom a legfontosabbnak... Hanem azt, hogy itt maradhassak a gyermekeimnek anyaként. Valljuk be őszintén, azért ezt az alkalmazotti világban csak nagy szerencsével tudnánk kivitelezni. Napi 8-10 óra munka mellett, plusz utazási idő , biztosan nem... Én legalábbis biztosan nem... Ezért az első lépést megtettem: döntöttem :) 

Megosztás a facebookon